Ezeregy éjszaka sültpadlizsán-krémje

Ezeregy éjszaka sültpadlizsán-krémje

Leírás:

A kedvenc padlizsánkrém receptem következik. Michael Solomonov Zahav című szakácskönyvében írta le az eredetit, amit az éttermében előételként készít, és nálunk akkora kedvenc lett, hogy jó pár változtatással, de azóta is készítem. Nem egy pillanat alatt összedobható krémről van szó, sőt, egy kicsit talán pepecselősnek is mondanám, de minden munkát megér a végeredmény! Ha lehet, érdemes a paprikát kint, faszén felett megsütni, az egészen extra ízt ad majd a végén a krémnek, de kinti sütés nélkül is nagyon komoly lesz a végeredmény! Ebből a mennyiségből egy nagyobb adag lesz, de a kész krém nagyon jól fagyasztható, illetve, ha vendégeket várunk, akkor akár duplázhatjuk is a mennyiséget. Igazán klassz baráti borozgatások, sőt, meccsnézés, vagy kempingezős estéken is. Pita kenyérrel, kovászos kenyérrel a legfinomabb, de zöldségeket beletunkolva is nagyon finom. A kész padlizsánkrémet mindig két részre osztom, az egyiknek a tetejére jó sok füstölt chiliport szórok, a másikat meghagyom úgy, ahogy készült. Így a gyerekek is nyugodtan ehetik, bár azt figyeltem meg, hogy a kisfiúk szeretik kipróbálni magukat, mit bírnak, ha csípős ételről van szó.

Elkészítés:

  1. A padlizsánszeleteket lesózom, és papírtörlőre sorakoztatom, majd hagyom pihenni 30-40 percet. A leve így elkezd kioldódni, a papírtörlő pedig azonnal felszívja.

  2. Közben el lehet készíteni a kaliforniai parikát. Gázlángon, vagy grill alatt feketére sütöm minden oldalát, majd műanyag dobozba teszem tíz percre, végül lehúzom a héját, kimagozom, és felkockázom.

  3. A padlizsánszeleteket kicsit kinyomkodom, majd két részletben egy nagy serpenyőben mindkét oldalát addig sütöm az olajon, míg a közepe krémesen lágy lesz, és a szeletek szinte feketére barnulnak. Ezért fontos, hogy vastagabb szeletek legyenek. Dolgozhatunk egyszerre két serpenyővel is, így sok időt megspórolhatunk.

  4. A kész padlizsánszeleteket félreteszem, és a visszamaradt zsiradékon megpirítom a hagymát, majd rádobom a kaliforniai paprikát és a fokhagymát is. Felöntöm az ecettel, majd kis lángon hagyom elfőni a levét.

  5. Hozzáadom a koriandert és a petrezselymet, végül a padlizsánt is visszateszem. Fakanállal amennyire lehet szétnyomkodom a padlizsánszeleteket, és főzöm még 5 percig, miközben belecsurgatom mézet.

  6. Ezután átteszem az egészet egy tálba, ahol krémesre keverem. Érdemes egy kicsit rámenni botmixerrel, de arra nagyon vigyázni kell, hogy nem szabad teljesen egynemű krémet turmixolni belőle! Ez egy darabos krém kell, hogy legyen.

  7. Tálalásnál megszórjuk a tetejét gránátalma magokkal és rózsaszirommal. Persze ezek el is maradhatnak, de gyönyörű lesz tőle az étel!

Értékeld a receptet:
Hozzászólások:

Kapcsolódó receptek

Tepsis sült krumpli fokhagymával és snidlinggel