Mondhatnám, hogyha nyár, akkor padlizsán, de azért valljuk be, elég könnyen helyettesíthető a szó másra is: fagyi, eper, cseresznye, koktél, grillezés, bográcsozás stb. Aki próbálkozott már padlizsán termesztésével, az tudja, hogy a burgonya rokona, és pont annyira szeretné a krumplibogár megenni, mint a burgonyát. Ezernyi változata létezik, a fehértől a sötétliláig, az apró tyúktojás méretűtől a hosszúkásig, az ötdekástól az egykilósig. Mindegyikből mást jó készíteni, de szerencsére a nálunk kapható közepes padlizsánok majdnem mindenre jók.

A padlizsán neve az arab badinjan szóból származik, de Magyarországon régebben gyakori volt a  törökparadicsom vagy kékparadicsom elnevezés is, Erdélyben vinete vagy vinetta néven ismert. Az angolszász országokban eggplant-nek, azaz „tojásnövénynek” nevezik, utalva régebbi változataira, ami fehér vagy sárga volt, és a tojásra hasonlított.

A padlizsán mégis megállja a helyét, ugyanis ezerféle képpen elkészíthető, a legjobb mégis talán faszén felett sütve, hogy jó füstös legyen az íze.
Készülhet belőle krém reggelire, keverhetjük sültpaprikával, de süthetjük egyben, hogy tahinit locsoljunk rá, vagy akár fel is szeletelhetjük, hogy egy kis olajban ropogósra süssük. Finom egy spagettihez keverve, de nehéz ellenállni neki, ha joghurtos saláta készül belőle akkor is.

Sokan mégis félnek tőle, ugyanis még mindig jó pár „babona” kötődik az elkészítéséhez, amik szerencsére nem igazak.
Az első ilyen, hogy a padlizsánt csak fakéssel szabad szeletelni, különben megfeketedik.
Lehet, hogy ez igaz volt ötven éve, amikor a kések még nem rozsdamentes acélból készültek, de 2018-ban nyugodtan felejtsük el a fakést. Nem fog a padlizsán megfeketedni, ezt megígérem.
Először is, a mostani késeink rozsdamentesek, nem lépnek reakcióba a padlizsánnal, másodszor a növénytermesztés is egy folyamatosan fejlődő szakma, és a padlizsánt is nemesítik az évek során. A kevésbé jó tulajdonságait megpróbálják elhagyni. Ilyen volt a feketedés is.
Nyilván nem mindig örülhetünk egy ilyen nemesítésnek, mert van, amikor az íz, vagy az állag lesz a vesztes, vagyis végső soron mi magunk, de a padlizsánnal nem ez a helyzet. A padlizsánok sokkal jobbak lettek, mint akár harminc évvel ezelőtt.

A másik közkeletű tévedés a padlizsánnal kapcsolatba az, hogy mindig le kell sózni felhasználás előtt, ki kell nyomkodni a levét, mert különben keserű lesz az étel.
Ugyancsak eltűnt ez a jelenség a nemesítésnek köszönhetően. Nem kell a padlizsánt besózni és kinyomkodni felhasználás előtt, de van amikor hasznos. Ennek viszont köze nincs a keserűséghez, egyszerűen azért, mert nem lesz keserű!

Akkor miért sózzuk be és nyomkodjuk ki a padlizsánszeletek levét olajban sütés előtt?
Egyszerűen ezért, mert így nem működik szivacsként, és nem szívja fel az összes olajat, amit alá öntünk, hanem csak finom puhára, ropogósra sül benne.
Ha nem nyomkodjuk ki sütés előtt, akkor képes a saját térfogatával majdnem megegyező mennyiségű olajat is felszívni egy-egy szelet padlizsán, míg ha megtesszük, hogy kinyomkodjuk, akkor egy kevés olajon klasszul megsül, anélkül, hogy elnehezedne.

Ha egyben sütjük, érdemes 1-2 helyen megszúrni sütés előtt, hogy a gőz távozhasson belőle.